Mi lenne, ha nem egymás hibáit keresnénk, hanem egymás erősségeit?
Mi lenne, ha a kritika helyett támogatás lenne az első reakciónk?
Mi lenne, ha egy magyar vállalkozót segítenénk azzal, hogy tőle vásárolunk, őt bízzuk meg a munkával?
Ha magyar gázszerelőt, villanyszerelőt, könyvelőt, szállítót, ingatlanügynököt keresnénk először?
Ha nem lehúznánk azt, aki próbál építkezni, hanem mellé állnánk?
Mi lenne, ha megértenénk, hogy aki vállalkozik, az sokszor éjszakákon át dolgozik, stresszel, kockáztat, felelősséget vállal – csak azért, hogy eltartsa a családját? Hogy a gyerekei jövőjét biztosítsa? Hogy akár a szüleinek tudjon pénzt küldeni haza?
Mi lenne, ha az utcán mosolyognánk arra, aki magyarul beszél?
Ha nem számítana, hogy milyen az akcentusa – felvidéki, erdélyi, vajdasági vagy bármi más?
Ha nem azt néznénk, honnan jött, hanem azt, hogy közülünk való?
Mi lenne, ha észrevennénk, hogy nem mindenki erős?
Van, aki beteg.
Van, aki lelkileg gyenge.
Van, aki épp most ment keresztül váláson, munkahelyvesztésen, depresszión.
Mi lenne, ha ilyenkor nem azt mondanánk: „oldja meg”, hanem összefognánk?
Ha egy közösségként segítenénk – egy megosztással, egy ajánlással, egy munkalehetőséggel, egy jó szóval?
Mi lenne, ha nem várnánk azt a pillanatot, amikor beleköthetünk egy helyesírási hibába?
Ha nem ugranánk egymás torkának apróságok miatt?
Mi lenne, ha büszkék lennénk arra, hogy magyarok vagyunk külföldön – és számíthatunk egymásra?
Mert ha az EGO alatt meghallgatjuk a lélek moraját, mindannyian ugyanarra vágyunk:
Elfogadásra.
Tiszteletre.
Szeretetre.
Őszinteségre.
Mindenki más.
Mindenki küzd valamivel, amit nem látunk.
És pont ezért kellene emberséggel fordulnunk egymás felé.
Mi lenne, ha nem egymás ellen, hanem egymásért élnénk itt, az Egyesült Királyságban?
Mi lenne, ha…? 🤍
Szerinted mi lenne?
